http://akomondor.hu/wp-content/uploads/2017/01/slider.png
slider

Kérlek segítsetek!

11 jan, 2018

Kérlek segítsetek!

Kedves Támogatóink, komondorosok!

Mint tudjátok évek óta mentjük a komondorokat. Hol gyepmesteri telepről, hol utcáról, hol pedig láncról. Aki ismeri ezt a fajtát, az tudja, hogy egy ízig-vérig konok jellem, hihetetlen intelligenciával, erővel és ösztönkészlettel. Hogy annak idején, hogy mertünk belefogni, már nem is tudom, talán nem is fontos, de most sajnos bajban vagyunk. Eddig családi autónkat használtunk a mentésekre is, Villám Mcqueen-ünk azonban néhány hónapja teljesen felmondta a szolgálatot. Helyhez kötöttek lettünk, a mentési tevékenységünket szinte teljesen fel kellett függesztenünk, pedig sajnos naponta érkeznek bejelentések bajba jutott komondorokról. Bérautókkal, kölcsönautókkal hosszú távon nem dolgozhatunk, mert erre nincs megfelelő anyagi hátterünk, mint ahogy egy új autó megvásárlásához sem.

Szükségünk van autóra, amit magán erőből nem tudunk megvenni!

Kérlek segítsetek nekünk, hogy mi pedig továbbra is segíthessünk a KOMONDOROKnak!

Komondor Fajtamentő, Fajtamegőrző Alapítvány

K&H Bank

10400212-50526756-54481002

Paypal; komondorrescue@gmail.com

 

akomondor

Komondor, komondor, komondor.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

EnglishHungary