http://akomondor.hu/wp-content/uploads/2017/01/slider.png
slider

Bajusz

28 jún, 2018

Bajusz

Az, hogy 700 km, az hogy 38 fok meleg nem sokat mond el a tegnapi napunkról, vagyis inkább, arról az érzésről, amit tegnap éreztünk, amikor Bajuszt mentettük. Köszönet és hála Szilvinek, Ricsinek és kisfiuknak Daninak, akik hajnalban indultak Bakonyból, hogy felvegyenek bennünket Zsámbékon és együtt suhanjunk Karcagra Bajuszért. Eredetileg úgy volt, hogy Karcagon a bepakolás után azonnal egy helyi állatorvoshoz megyünk, de az internetről kikeresett egyik állatorvos sem üzemelt éppen akkor így Kisújszállásra “ugrottunk át” hogy megkaphassa az első oltását, megkapja a chipjét és egy állapotfelmérést is csináljon Bajusznak egy doki. De ugorjunk egy kicsit vissza, hiszen van még mit elmondani Bajusz mentéséről. Mint tudjátok mi sem vagyunk egy gazdag szervezet, mint sok más állatvédő, egyedül nem vagyunk képesek ennyi ( évi 70-80 ) komondort menteni. Viszont mindig sikerül találni olyan embereket, szervezeteket, akikkel közösen egy-egy esélytelennek tűnő bajbajutottnak is sikerül sínre tenni az életét. Így volt ez Bajusszal is, aki Karcag mellett egy tanyán élt teljesen egyedül, hosszú ideje már. A szomszéd tanya új tulajdonosa talált rá és értesítette a Karcagi Kóbor Szív Alapítványt, akik pedig azonnal felvették velünk a kapcsolatot.  

Timiékkel már sok-sok komondoron és kuvaszon segítettünk együtt, mert külön-külön ugyan lehetetlen, de együtt, egymást segítve mindig sikerül. Most is így volt ez. Amit ők fel tudtak vállalni azt a legmesszebbmenőkig teljesítették; a bejelentéstől kezdve etették, itatták és foglalkoztak vele, megnyírták a fején a szőrt, hogy az egybefüggő páncéltól megszabadítsák. Ezt tudták vállalni és ezt meg is tették, míg mi érte nem mentünk. Nagyon hálásak vagyunk nekik, hiszen 3 hét szervezés után, tegnap végre elhozhattuk. Karcagi felvétel és bepakolás, Kisújszállási állatorvos látogatás, majd irány Zsámbék, ahol mi már kiszálltunk, de Szilviékre és Bajuszra várt még 150 km. Szilvi és családja lesznek mostantól Bajusz ideiglenes gazdái. Ők azok, akik bizalmat és erőt adnak neki, az elkövetkezendő időben. …és hogy van ma, egy nappal a nagy utazás után, egy szóban? Boldogan, sokkal boldogabban. Kapott ugyan egy saját kennelt, de bizony annak ajtaja már nyitva van, ő pedig vidáman deríti fel a nagy területet a Bakony szívében, Magyarország egyik legszebb részén. Ideiglenes családja fejét már elcsavarta, mert borzasztó kedves, ragaszkodó és nagyon szófogadó, pedig bizony alig telt el egy nap a mentése óta. Korát nem igazán találták el, mert a fogai alapján alig 2 éves lehet, amire a szőrének hossza is utal. Persze annak állapota borzasztó, attól mihamarabb meg kell szabadítanunk, a csípőjén van egy nagy nyílt seb és az egyik szeme is be van gyulladva, de úgy gondolom ezek már nem olyan veszélyes dolgok, a tápláló és jó étel, a szeretet és gondoskodás hamar meg fogja gyógyítani! Mostantól hajrá Bajusz!!! Nagy köszönet a Kóbor Szív Alapítványnak, Szilvinek és családjának, nélkületek nem ment volna! 

Komondor Fajtamentő Alapítvány

K&H Bank – 10400212-50526756-54481002

IBAN; HU72 10400212-50526756-54481002

Paypal; komondorrescue@gmail.com

akomondor

Komondor, komondor, komondor.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

EnglishHungary