10. RÉSZ: HOGYAN, ÉS HOGYAN NE?

10. RÉSZ: HOGYAN, ÉS HOGYAN NE?

Láttuk korábban (a 8. részben), hogy pásztorkutyák tesztelésére miért nem alkalmasak sportkutyás módszerek. Hangsúlyozom: nem a sportkutyázást magát, vagy az ott használt módszereket tekintjük rossznak (azoknak is megvan a maga helye, értelme), hanem a sportkutyás módszerek alkalmazását pásztorkutyák felmérésére!

Láttuk azt is (a 9. részben), hogy a Vasadi teszten alkalmazott megoldások miért nem jók igazán. Most anélkül, hogy külön kitérnénk az összes legutóbb felsorolt rendezvényre, áttekintjük azokat a módszereket, melyek bár sokkal jobbak, mint a sportkutyás metódus, mégsem tekinthetők hosszútávon követendőnek.

 

Kezdjük mindjárt az általunk Ópusztaszeren 2009-ben alkalmazott megközelítéssel. Ebben az évben, – a korábbi negatív tapasztalatok tükrében (kevés kutya merte megfogni a szemből érkező segédet) az volt az elgondolás, hogy a segéd ne terhelje annyira a kutyákat, ne frontálisan, szemből közelítse meg őket, hanem, bár gesztusait tekintve fenyegetően lép fel, de keresztbe halad át a kutya mozgásterén.

Ezzel az volt a probléma, hogy a sportkutyás megközelítéshez hasonlóan kevésbé teszi próbára a bátorságot, és a zsákmányos kutyáknak kedvez (pl. ez a kutya, mely nem pásztorkutyásan dolgozott, hanem látványosan beleragadt a fogásba).

Egyik alkalommal egy másik segéd is közreműködött. Minden kutyából megpróbálván kihozni valamit, szinte mindegyiket máshogy közelítette meg. Volt olyan kutya, melyet lendületesen, volt, amelyiket egészen óvatosan.

 

A más-más megközelítési módok különböző terhelést jelentenek a kutyáknak. Láttuk korábban, hogy ez mennyire befolyásolja a kutya reakcióit. Ez talán nem rossz akkor, amikor csak a gazdák kíváncsiságát kívánja egy rendezvény kielégíteni, de ha egymáshoz akarjuk hasonlítani a kutyákat, hogy információt kapjunk a tenyésztéshez akkor ez félrevezető információt ad. Egy tenyésztési populációban levő kutyákat, – amennyire lehet – azonos módon kell felmérni.

Voltak olyan tesztek, melyek szintén abból a célból, hogy a kutyák ne legyenek nagyon megterhelve, és valamivel látványosabb produkciót nyújtsanak, a segéd bizonytalanságot színlelve közelítette meg a kutyákat. Ezzel megint csak az a probléma, hogy nem teszi próbára igazán a kutya bátorságát, idegrendszerét. Így nem derül ki az, hogy a kutya valóban stabil, rettenthetetlen-e, miközben azoknak a kutyáknak kedvez, melyek bizalmatlanok és hajlamosak az agresszív megnyilvánulásokra. Akár alaptermészetükből fakadóan, akár a felkészítésnek köszönhetően. Ezért fordulhat elő, hogy olyan kutyák is jónak lettek elkönyvelve, melyek valójában nem stabilak igazán, és az ideálisnál hajlamosabbak az agresszióra. (Ezt nem a következő videón szereplő kutyára értem, ez a videó a segéd mozgását szemlélteti.)

 

Több teszten is látható volt, hogy a segéd kétszer ment rá a kutyákra. Először csak óvatosan, hogy ne legyen túl félelmetes, hogy a gyengébb kutyák ne legyenek túlterhelve, és tőlük is lássunk valamit. Majd ezt követően, másodszor már csak azokat a kutyákat tesztelte, amelyek a kevésbé félelmetes provokációra határozottan reagáltak, úgy, hogy ezúttal már keményen, félelmetesen közelített feléjük.

Ezzel az a gond, hogy ha a kutya már az első próba alkalmával érintkezik a segéddel, akkor a második, fontosabb próbát már befolyásolja, az első találkozás tapasztalata. Ezt a közeljövőben nem tervezzük, de ha a további tapasztalatok alapján úgy ítéljük meg, hogy a gyengébb kutyák differenciálásához szükséges akkor, nem kizárt, hogy visszatérünk rá.

 

Nem jó az, ha a kutya túl sokat, és hosszú ideig áll fizikai kapcsolatban/küzdelemben a bundás segéddel. Sok kutya esetében tapasztalható volt az a jelenség, hogy hamar felfogja, hogy élettelen anyagot harap, és azt, hogy így a bundában levő emberrel nem tud mit kezdeni. Sok jó kutyát láttunk, mely, szembe mert állni a segéddel, de az első harapás után így elbizonytalanodott, és újra már nem harapott.

Ráadásul jellemzően a pásztorkutyás egyedek voltak azok, melyeket ilyen tekintetben visszavetett. A zsákmányosabb hajlamú – nem pásztorkutyás, nem kívánatos! – egyedek viszont, gyakran egyre látványosabban, egyre vadabbul fogják a bundát (miután rájöttek, hogy ez az ember nem is olyan félelmetes).

Csak nagyon kevés kutya képes arra, hogy a küzdelem hevében képes legyen meglátni a védőfelszerelés hiányosságait és megpróbáljon beharapni a sisak, vagy a ruha nyílásain:

Ez a fehér kutya is megpróbálkozott beharapni a sisak nyíláson egy másik alkalommal, de azt nem sikerült videóra venni.

Ez a próba egyébként a legelsők közül való (ahol még a segéd sem az volt, aki a későbbiekben). Ezeknek az első teszteknek az egyik jellemző tanulsága az volt, hogy a kutyákat nem szabad ilyen hosszan terhelni. Amíg a zsákmányra dolgozó sportkutyák az esetek többségében nem affektív agresszióval, hanem élvezettel vesznek részt a „küzdelemben”, addig a tiszta őrző ösztönből dolgozó pásztorkutyák számára ez egy rendkívül komoly, félelmetes, éles küzdelem, affektív agresszióval, valóságos „dühvel”. Ha segéd túl sokáig küzd a kutyával, az valóban hagyhat nyomot benne, hiszen a kutya – ahogy fent is írtam – azzal szembesül, hogy ezzel az emberrel nem tud mit kezdeni. A következő kutya azt is elviselte, hogy a közönség nyomásának eleget téve a segéd többször is, és (főleg a végén) extrém módon megterhelje, de ez semmiféleképpen sem lehet követendő példa. Ilyet mi nem fogunk csinálni (ez sem a mi rendezvényünk volt):

Azok a felvételek sem keverendők ide, melyek szintén a kezdetekkor készültek, és ahol még a gazda kérésének eleget téve a segéd hajlandó volt „hergelni” a kutyát a próbát követően. Ilyen sem lesz a továbbiakban! Nem hergelünk, nem képzünk, vagy, ahogy sokan fogalmaznak (keverve a fogalmakat!), nem „csibészelünk”, hanem csupán tesztelünk kutyákat!:

Ugyan így, nem csak a túl hosszú ideig tartó, de a túl gyakori terhelés sem tesz jót a kutyának. Egy sportkutyával lehet rendszeresen gyakorlatozni, bemutatózni, mert az élvezi a folyamatot, pásztorkutyát ilyen módon tesztelni egész élete során egy-két alkalommal szabad.

Az sem jó, ha a kutya úgy van kikötve, hogy nincs mozgástere és sarokba szorítva érzi magát. Több olyan kutyát is láttunk már, melyek vélhetően elfutottak, vagy legalább elhátráltak volna, ha érzik, hogy van terük. Ez többféle reakciót eredményezhet. Van olyan kutya, amelyik egyszerűen leblokkol, van olyan, amelyik segélykérően csahol, és persze, van, amelyik félelmében oda harap.

Ha van tér, a kutya ki tud térni a segéd elől (amennyiben szükségesnek érzi):

Hogy mennyire megtévesztő tud lenni mindez, azt jól példázza következő kutya esete, mely két különböző rendezvényen eltérő elhelyezéssel, mozgástérrel lett tesztelve. Bár hozzá kell tenni, hogy az első esetben is lehet látni a (sajnálatosan gyorsan véget érő) felvétel végén, hogy megrántja a láncot, de ez alapján nem lehet egyértelmű következtetést levonni. A második felvétel viszont árulkodó.

Hasonló hiba az, amikor a teszt közben tömeg veszi körbe a kutyát. Nagyon fontos megoldani, hogy a nézők ne tóduljanak a tesztelt kutyák közé-köré, mert ez rendkívüli plusz terhelést, stresszt jelent a kutyának. A kutya nem tudhatja, hogy a nagy tömegből csak egy ember fog valójában a területére törni, egy ilyen helyzetben számára minden idegen potenciális veszélyforrás.

 

Sokan felvetik azt a gondolatot, hogy mindenképpen meg kell oldani azt, hogy a kutyák ne lássák egymást, mivel ellesik egymástól, hogy mit kell tenniük.

Talán jogos is lenne a felvetés, ha valóban az lenne a probléma, hogy a kutyák nem tudják, mit kell tenniük (és mi valóban ezt kívánnánk mérni). A probléma azonban jellemzően nem ez. A kutyák nagyon is tisztában vannak azzal, hogy mi a teendő. Ez kiderül abból, hogy a kerítésen keresztül látványosan ugatják az idegent. Ha ki vannak kötve, a legtöbb kutya az ideiglenes területének közeléből is megpróbálja „elzavarni” az idegent heves ugatásával. A probléma az, hogy bár az őrző ösztön megvan, ő el akarja kergetni az idegent, csak éppen nem mer szembeszállni vele, ha az határozottan behatol a területére. Attól tehát, ha látja, hogy egy másik kutya megharapja a segédet, még közel se biztos, hogy ő is szembe mer majd vele állni, ha őt fenyegeti. Ez olyan mintha a tömeg szeme láttára valaki átsétál egy 100 m mély, 10 m széles szakadék felett, egy 40 cm széles pallón. Attól, hogy mindenki végignézi, még nem fogja merni mindenki utána csinálni – még akkor se, ha pl. előtte ugyan azon a pallón gond nélkül végigsétált, amikor az még a biztonságos járdára volt fektetve. Hiába tudja tehát valaki, hogy mit kell tennie, ha nincs hozzá mersze… Számtalan példát lehetne sorolni arra, hogy a kutya hiába látja, hogy a másik mit tesz, ő nem tudja utána csinálni, és arra is, hogy a jó kutya akkor is teszi a dolgát, ha a körülötte levők mind elmenekülnek.

 

Jelenlegi tudásunk alapján tehát, a következőképpen kell a pásztorkutyákat próbára tenni:

 

Elhelyezés:

A kutyákat ki kell, kötni egy 5 méteres láncra, legalább egy órával a próba előtt.

A láncot úgy kell kikötni egy fához, vagy cövekhez, hogy a kutya az 5 méteres lánc által eredményezett 10m átmérőjű kört be tudja járni.

Érdemes néhány tárgyat (táskát, plédet, vizes tálat… stb.) ott hagyni a területen, és nyugton hagyni a kutyát (időnként visszatérni hozzá), hogy „belakja” a területet.

A teszt előtt közvetlenül, legalább 15 percre magára kell hagyni.

Biztosítani kell, hogy a kutyákhoz, csak a gazdák mehessenek oda, ne zaklassa őket idegen abban az egy órában.

A teszt során csak a segéd, a videósok és a bíró lehet a kutyák közelében. A kutyákat ne vegye körül tömeg.

 

A kutya megközelítése:

 

A segéd a kutyát megközelíti, majd nagyjából 5 méterre a kutyától megáll, és kiáltással felhívja magára a kutya figyelmét.

Ezt követően néhány másodpercig egyértelműen kihívó pozícióban farkasszemet néz vele.

A kutyát fenyegető gesztusokkal, határozottan, egyenesen, szembe haladva közelíti meg.

A segéd nem áll meg a lánc hatósugarán kívül, hanem határozottan behatol a kutya területére.

Amennyiben a kutya elhátrál, a segéd visszavonul. Ha a kutya aktív védekezési reakciót mutat (megpróbálja harapással elhárítani a támadást), a segéd rövid (maximum néhány másodperces) küzdelem után beszünteti a mozgást, majd elhátrál.

 

Azokhoz a kutyákhoz, melyek látványosan megharapják a bundát, a segéd a végén még egyszer visszatér, úgy, hogy a bunda felső részét nem veszi fel teljesen, csak az egyik karját bújtatja bele.

Amikor a kutya megharapja a bundát, a segéd engedi azt leesni magáról, mintegy átengedve a kutyának.  Azt tekintjük kívánatosnak, ha a kutya azonnal elereszti a bundát, amint nyilvánvalóvá válik, hogy az ember nincs benne, és egyből a segéd ellen fordul.

 

A Magyar Komondor Egyesület a fentiek alapján a legutóbbi tesztet az alábbi kiírásnak megfelelően végezte:

 

Részlet a Magyar Komondor Egyesület tenyészszemle leírásának tervezetéből

Fontos hangsúlyozni ez csak tervezet. A jövőben néhány dolog változhat, de a gerince ez lesz.

Előző (9.) rész

Következő (11.) rész

VISSZA A SOROZAT ELEMEIRE