2. RÉSZ. HOGY JUTOTTUNK IDÁIG?

2. RÉSZ. HOGY JUTOTTUNK IDÁIG?

 

Az első részben szembesülnünk kellett azzal, hogy nagyhírű, legendás ősi kutyafajtánkkal, a komondorral (a legtöbb kutyafajtához hasonlóan) komoly problémák vannak. Pedig az ősi leírások, fajtaismertetők és a (z elméletben) ma is érvényben levő hivatalos standard egészen felemelő képet fest róla. Vajon hogy jutottunk idáig?

2.1.  A Komondor eredete

Az eurázsiai nomadizáló állattartás több ezer évre tekint vissza. A pásztorkodó életforma az elmúlt két évszázadot leszámítva nem nélkülözhette a haszonállatokra veszélyt jelentő nagyragadozók és idegen, rossz szándékú emberek távoltartására alkalmas kutyákat (bizonyos helyeken még ma sem). Ezeknek a kutyáknak a léte és a minősége évezredeken keresztül a túlélés záloga volt. Nyilvánvalóan, mint minden népnek, a magyarságnak is ősidőktől fogva megvolt a maga pásztorkutyája.

A Komondor eredetére vonatkozóan többféle elmélet létezik. Az általánosan legelfogadottabb nézet szerint a Komondor „honfoglaló” őseinkkel érkezett a Kárpát-medencébe. Egyes vélemények szerint a később betelepülő kunok hozták magukkal, míg mások szerint már 6000 évvel ezelőtt Mezopotámiában is a magyarság őseinek kutyája volt (az egyik legősibb sumér város, Eridu Kr. e. 3900-4000-ből fennmaradt állattartással kapcsolatos törvényeket tartalmazó agyagtáblájának 14. sorában ez áll: „Lábbéklyó-kötéssel, két férfi vezesse a bikát lakott helyen kumundurukkal mindig.”).

Ezen a helyen ebben a kérdésben (ahogy őstörténeti kérdésekben sem) nem kívánunk állást foglalni, azt azonban elfogadhatjuk, hogy nagy valószínűséggel több, mint ezer éve, de minimum 7-800 éve a magyar kultúra szerves részét képezi.Idővel a haszonállatokra valós veszélyt jelentő nagyragadozó állomány visszaszorításának, valamint a mezőgazdaság és az állattartás átalakulásának hatására a Komondor elsősorban tanyák, majorságok, háztartások, ipari telephelyek őrzőjeként funkcionált tovább.

 

2.2.  A Komondor, mint kutyafajta

Bár a Komondort már a XVI. századtól (Kákonyi P. – Astiagis király históriája 1574.) kezdve több helyen is megemlítik irodalmi művek, a háziállatok rendszerezése a XIX. században indult meg szervezetten (Pethe, Hanák, Kovásznay… stb.). Ekkor készültek az első konkrét leírások.

A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (Fédératiaon Cynologique Internatioale (FCI)) 1924-ben fogadta el hivatalosan magyar kutyafajtának (53. sz. FCI Komondor Standard).

Ebben az időszakban a legtöbb európai ország törekedett saját nemzeti kutyafajtát elfogadtatni. Az FCI a fajta-standardokra vonatkozó előírásaiban elsősorban a küllemi jegyek szerinti megkülönböztetésre helyezte a hangsúlyt, így az ezen irányelveknek megfelelni akaró kutyás közéletben a küllem alapján történő osztályozás, értékelés vált elfogadottá. Ez olyan populációk esetében, ahol egészen addig szinte kivétel nélkül a munkaképességek szerinti szelekció zajlott, a használhatóság tekintetében rövidtávon nem járt komoly következményekkel, míg az állományok küllemi homogenitása jelentős mértékben közelített a nemzetközi elvárásokhoz.

2.3.  II. Világháború

A II. világháború, mint minden másra, háziállat-állományunkra is csaknem végzetes hatást gyakorolt.

A tanyákra, falvakba betörő, fosztogató megszálló idegen katonák csak a megvesztegethetetlen kutyák lelövésével férhettek hozzá a remélt prédához.

A háború után a Fővárosi Állatkertbe gyűjtötték össze a vidéken fellelhető megmaradt Komondorokat, és egyes források szerint 17 egyeddel kezdték meg a tervszerű tenyésztést. Ez az állomány adta a mai populáció gerincét, majd szaporodott el a később előkerülő tenyésztésbe vont egyedekkel keveredve.

2.4.  „Küllemtenyésztés”

A XX. sz. elején kialakult – a küllemi tulajdonságokat előtérbe helyező – szemlélet a világháború után konszolidálódott, komfortos körülmények között alakította ki kutyafajtáink mai napig uralkodó tenyésztési metódusát.

A kutyákat egyre kevésbé használati célból, egyre inkább kedvtelésből, vagy alternatív pénzforrás gyanánt tartották, tenyésztették. Nemcsak a zord körülmények formáló, szelekciós hatása nem érvényesült, de immár a kutyatartók, sőt a tenyésztők sem hozzáértők (pásztorok, tanyasi emberek… stb.) voltak, akiknek életbevágó érdeke lett volna az adott fajta használati értékeinek fenntartása, csiszolása, hanem hobbikutyások, akiknek legtöbbször csak felületes ismereteik voltak az általuk tartott/tenyésztett fajta valós mibenlétéről. Sokan úgy fogtak bele a fajta tenyésztésébe, hogy a kutyázást a kiállításokon, (jobb esetben) kutyaiskolában tanulták és előtte sose jártak nagyragadozók (farkas, medve, hiúz) életterében működő esztenán.

A pásztorkutyák megértéséhez szükséges ismerni, hogy milyen körülmények között, milyen szelekció hatására alakultak ki. Érdemes belegondolni, hogy miben különbözik mindettől, és legfőképpen mit eredményez a „nyugati típusú kutyázási kultúra”.

Akinek volt alkalma testközelből tanulmányozni a ma is működő pásztorkultúrákat – ráadásul olyan helyen, ahol a nagyragadozók jelenléte és a regionális gazdasági helyzet miatt a munkaképes pásztorkutya ma is a megélhetés záloga – tisztában van vele, hogy a tenyésztést elsősorban gyakorlati szempontok határozzák meg. A kutyáknak rekkenő hőségben, dermesztő hidegben, éjjel-nappal, ember, vadállat és különböző kórokozók ellen, szegényes táplálékon élve kell helytállniuk. Ezen körülmények között csak a legerősebb, legrátermettebb, legszívósabb, legkitartóbb, legbátrabb, legintelligensebb egyedek élhetnek meg és szaporodhatnak tovább. A pásztorok nem nagyon foglalkoznak a kutyák küllemével, de ha igen, akkor az csakis másodlagos szempont lehet a használhatóság mögött, vagy éppen a funkcionalitásból adódik. Ez a szigorú és kegyetlen szelekció tette a Komondort is azzá, ami miatt becsüljük, szeretjük, és nemzeti kincsünknek tekinthetjük.

 

Ezzel szemben ma Európában a kutyafajták tenyészegyedeinek értékét a tőlük várható utódok piaci értéke határozza meg. Ez pedig – más tájékozódási és viszonyítási rendszer híján – hosszú időn keresztül az FCI-MEOESZ (Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége) rendszerű kiállítási eredményeken alapult. A vevők sokáig többnyire az FCI-MEOESZ törzskönyvet és a kiállításokon elért eredményeket tekintették a minőség biztosítékának. Mára ez (utóbbi főleg) egyre inkább veszít jelentőségéből.

A jó kiállítási eredményekhez szükséges értékmérő tulajdonságok nem egyeznek a fajta eredeti jellegzetességeit eredményező szelekciós elvárásoknak megfelelő értékmérő tulajdonságokkal. Ebből következik, hogy a kiállítási, illetve a hagyományos szempontok szerinti tenyésztés egészen más karakterű kutyákat eredményez.

A kiállításokon a küllembírók az eleve rossz (hivatalos HKK) standardmagyarázathoz viszonyítják a kutyákat, mely törvényszerűen bekövetkező degenerációhoz vezet. A küllembírók ráadásul gyakran egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy egy pásztorkutyának eredeti környezetben milyen elvárásoknak kell megfelelnie és ebből adódóan milyen anatómiával, tömeggel stb. kell rendelkeznie, így legtöbbször az éppen aktuális divatirányzatnak megfelelő értékelést adnak. Befolyásolva ezzel a vevőközönséget, a tenyésztőket, tévutakra terelve a tenyésztés folyamatát. A rendszer emellett magában hordozza a szubjektív döntés lehetőségét, mely gyakran etikai problémákat is felvet.

Amíg egykoron a gyenge idegzetű, vagy örökletes fizikális betegséggel terhelt kutyáknak nem nagyon volt alkalmuk továbbörökíteni tulajdonságaikat (mert a kemény igénybevétel hamar kiszelektálta őket), addig ma egy ilyen kutya megfelelő szocializációval probléma nélkül teljesítheti a tenyészszemlén elvárt minimumot, és ha a mai elvárásoknak megfelelő külsővel rendelkezik, évekre meghatározza a populáció formálódását. Sok esetben egészségesebb, jobb idegrendszerű kutyák háttérbe szorulnak a tenyésztésben, ha kevésbé kívánatos küllemi jegyekkel rendelkeznek.

Márpedig a szélsőségek jó szülőpártól származó alomban is megjelenhetnek, és ha évtizedeken keresztül nincsenek kiszelektálva, akkor az állomány átlagos minőségét folyamatosan rontják.

A napjainkra kialakult helyzet tehát törvényszerűen, elkerülhetetlenül determinálja ősi fajtánk további leromlását és a folyamat tragikus kimenetelét.

Ha valaki mindezt megérti, egy percig sem csodálkozik azon, hogy mára a fajta átlagos minősége mind a fizikális, egészségügyi tulajdonságokat, mind a bátorságot, őrző képességeket tekintve jelentősen leromlott. Teljesen egyértelmű tehát, hogy ha meg akarjuk állítani ezt a folyamatot (netán vissza akarjuk fordítani) valamit tenni kell…

Előző (1.) rész

Következő (3.) rész

VISSZA A SOROZAT ELEMEIRE