8. RÉSZ: SPORT- ÉS MUNKAKUTYÁS MÓDSZEREK A PÁSZTORKUTYÁK FELMÉRÉSÉBEN

8. RÉSZ: SPORT- ÉS MUNKAKUTYÁS MÓDSZEREK A PÁSZTORKUTYÁK FELMÉRÉSÉBEN

Korábban érintettük már a sport- és munkakutyás módszerek alkalmazhatóságát pásztorkutyák felmérésére, azonban a kérdés olyannyira fajsúlyos a témán belül, hogy külön részt kell annak szentelni, hogy ezt kivesézhessük.

Mindenek előtt fontos leszögezni, hogy nem szándékozok megbántani senkit, nem is akarom tönkretenni, hátráltatni bárkinek a munkáját, aki pásztorkutyákkal foglalkozik, hiszen nyilvánvaló jó szándék vezérli őket is. Ugyanakkor fontos tisztázni néhány olyan kérdést, ami alapvetően határozhatja meg nagyra becsült kutyafajtáink a jövőjét.

 

Az első és legfontosabb tudnivaló – ahogy azt már a harmadik és negyedik részben említettük -, hogy a XX. században kialakult – az archaikus kutyázáshoz képest „modernnek” tekinthető – őrző-védő sport-, és szolgálati munkakutyás módszerek igen nagymértékben a kutyák zsákmányszerző ösztönére építenek. A kísérő-védő kutyák kiképzésének alapja a zsákmányszerző ösztönből fakadó megnyilvánulások egy részének kibontakoztatása, és bizonyos mederbe terelése. A zsákmányszerző ösztön kiváltó kulcsingere, a mozgás, jellemzően – a menekülő zsákmányállat érzetét keltő – kutyától távolodó mozgás. Ezért, hogy ezt az ösztönt, illetve a belőle fakadó viselkedési mechanizmusokat a kutyából kiváltsák, kezdetben valami ronggyal, heccelő bőrrel olyan mozgást végeznek a kutya előtt, ami a kutyában a zsákmány érzetet kelti, és kiváltja belőle, hogy rámozduljon, utána kapjon. Megfelelő játékos munkával elérhető, hogy a kutya egyre határozottabban fogja az eszközt. A rongyot, zsákot, hecc-bőrt idővel felváltja az e célból kialakított „hurka”, a harapó párna, az ék, majd idővel a védőkar. Egy idő után a kutya rendkívül látványosan veti magát a segédre, pontosabban a segéd karjára felhúzott védőkarra.

https://youtu.be/FAEO0YSVrKQ

https://youtu.be/bRdWZ1zmfa4

https://youtu.be/aHeaA7jM7n4

Fontos kiemelni, hogy a kutya mindezt élvezettel teszi. Nem a segédet támadja, hanem a kart akarja megszerezni. Ahogy a felvételeken is látható, a kutya boldogan szalad el a megszerzett zsákmánnyal, ügyet sem vetve a továbbiakban a segédre.

Ahhoz, hogy ezt egy kutyánál el lehessen érni, megfelelően dinamikus temperamentum, és kifejezett zsákmányösztön szükséges. Sem stabil megingathatatlan idegrendszer, rettenthetetlen bátorság, sem kifejezetten erős őrző ösztön nem szükséges hozzá.

 

David Deleissegues, amerikai, profi K9-es kiképző így ír az erős zsákmányszerző ösztönnel rendelkező kutyákról a Rottweilerek az őrző-védő munkában c. művében:

 

„Tény, hogy általában ezek a kutyák érik el a legmagasabb pontszámot az őrző-védő fázisban, mert könnyű őket irányítani az őrző-védő munka fegyelmi részeinél és a harcot nem fenyegetésként veszik. A tisztán zsákmányszerző ösztönnel rendelkező kutya élvezetét leli a kar megragadásában és a segéddel való harcban. A hátránya az ilyen kutyáknak az, hogy mivel a munkát játéknak veszik, egy rossz élmény (a segéd a kutya lábára lép, rossz helyen üti meg, stb.) elveheti a kedvét a munkától.

 

Dr. Kovács Zsolt így fogalmaz a Kutyaiskola c. könyvében (Gondolat kiadó, 1986): A sematikus kiképzés a sematikus helyzetben bemutatott kutyánál teljes egészében leplezheti a valódi bátorság hiányát. Az igazi karakterre akkor derül fény, ha a szituáció váratlan mozzanattal bővül. Ezt már a nem igazán bátor kutya képtelen lesz önmagától megoldani, mert a veszélyelhárító mechanizmusai nem öröklött, hanem csak szerzett és csak sablonos helyzetekhez társított „műtulajdonságok”

A bátor és harcos természetű kutya gyakorlás nélkül is védeni fogja a gazdáját, ha úgy hozza a sora. A gyenge karakterű viszont egy igazi támadásnál akkor is meghátrál, ha kiválóan játssza a komédiát a rikkantgató, loncsossá rágott védőkart lóbáló, természetellenesen ugrabugráló gyakorlótéri “imitátorral”. (Más dolog a piruett a táncteremben, és megint más a hasba rúgás a sötét parkban!)”

 

David Deleissegues arra is kitér, hogy az ilyen munka során a kifejezetten erős őrző (vagy védő) ösztön nem kívánatos azoknál a kutyáknál, amelyek nem rendelkeznek elég stabil idegrendszerrel, csak azoknál, amelyeknél a megfelelő idegrendszer megvan:

 

„A védőösztön teljesen különbözik a zsákmányszerző ösztöntől. A védőösztön a kutya belső késztetése, hogy védjen; elsősorban magát és kölykeit, falkáját, gazdáját… Ez a kutya komoly oldala, amikor nem leli örömét az üldözésben, amikor arra késztetjük a kutyát, hogy fenyegetve és bizonytalanul érezze magát és ezért komolyan veszi a harcot.

Amint láthatjuk a két ösztön alapvetően eltér egymástól és ezért ideális, ha a kutyánk mind a kettővel rendelkezik, ha jó őrző-védő kutyát akarunk kiképezni. Mégsem akarjuk, hogy kutyánk túl erős védőösztönnel rendelkezzen, mivel ezek a kutyák túl “idegesek” és instabilak ahhoz, hogy megbízható őrző-védő kutyákká váljanak. A védőösztön terhelővé válhat a kutya számára amikor az idegeire sokkal nagyobb teher nehezedik, mint a zsákmányszerzésnél. Kutyák, amelyek első látásra keménynek látszanak a védekezésben (kis ingerlésre is intenzíven ugatnak vagy morognak), gyakran rendkívül idegesek, ijedtek és nem tudják kezelni a kiképzéssel járó feszültséget, amely rájuk nehezedik. Ezek a kutyák általában bizalmatlanok, ami lehet a tenyésztés, a kutyát ért környezeti hatások következménye vagy a kettő együttes hatása. A túl ideges kutyák nem képesek jó eredményeket elérni az őrző-védő munkában és veszélyt jelenthetnek a közösség számára is, mivel az agresszív viselkedés a legkisebb “provokációra” is megnyilvánulhat. Ennek ellenére ne keverjük össze a túl ideges kutyát azzal az egyeddel, amely erős védőösztönnel rendelkezik, mindemellett magabiztos a védekezése. Az ilyen kutyák “tudják” mikor kell védekezniük és általában magabiztosak, így ideálisak az őrző-védő munkára.

 

Az ORFK Dunakeszi kiképző központjában Suszter Ferenc jóvoltából alkalmunk nyílt betekintést nyerni a rendőrségi kiképző munkába. Ott, ahol nem csak a látvány számít, mint a sportpályán, hanem adott esetben emberéletek forognak kockán, nem engedhető meg olyan blama, hogy a zsákmányra látványosan dolgozó kutya egy váratlan mozdulat (pl. szokatlan jellegű visszatámadás) miatt elbizonytalanodjon, meghátráljon. Ezért mielőtt egy kutyával elkezdenének dolgozni, egy nagyon komoly tesztnek vetik alá, ahol a lehető legfélelmetesebb módon, ijesztő hangok kíséretében, a legfenyegetőbb mozdulatokkal, gesztusokkal, teljes testfelületet mutatva, kitárt karokkal, a kutyát zsákmány-szerepbe pozicionáló tekintettel közelíti meg a segéd. Csak azokkal az egyedekkel kezdenek bele komoly őrző-védő munkába, amelyek mindezt kiállják!

 

Látható tehát, hogy amíg a szolgálati munkakutyák esetében elengedhetetlen, a rendkívül erős idegrendszer és az erre irányuló felmérés, addig a sportkutyázásban ennek nincsen annyira nagy jelentősége, éppen ezért nem is alkalmaznak ennyire szigorú eljárást ennek ellenőrzésére. Nyilvánvaló tehát, hogy ha sportkutyás módszereket adaptál valaki pásztorkutyák felmérésére, pont az a rész hiányzik belőle, ami számunkra a legfontosabb lenne: a stabil idegrendszer, a bátorság mérése. Ezzel szemben azt a részt veszi át, ami viszont teljes mértékben összeegyeztethetetlen az igazi pásztorkutyák karakterével!

 

Ez pedig a zsákmányszerző ösztön preferálása.

Emlékeztetőül néhány részlet sorozatunk 3. részéből – némi kiegészítéssel:

 

„Az intenzív zsákmányszerző ösztön a modern kísérő-védő sport- és munkakutyáknál az egyik legfontosabb elvárás. Ezzel szemben a pásztorkutyáknál ebben a formában kifejezetten nem kívánatos. A pásztorkutyák kialakulása során törvényszerű volt a zsákmányszerző ösztön legtöbb megnyilvánulásának “visszametszése”. A haszonállatok cserkelése, leölése, vagy a vad nyomán történő rendszeres távoli elkóborlás mind-mind ebből az ösztönből fakad. Ha egy kutya a fentiekre utaló jeleket mutatott a pásztor azonnal eltávolította a nyáj mellől (mint ahogy teszik ezt a ma is pásztorkodó emberek pl. Erdélyben). Azok a pásztorkutyák, melyek valóban megőrizték eredeti tulajdonágaikat nagyrészt éppen a korlátozott zsákmányösztönüknek köszönhetően válnak maximálisan megbízhatóvá az állatok mellett. A zsákmányszerző- és az őrzőösztön „konfliktusában” soha nem “kerekedhet felül” az első. A tapasztalat szerint az igazi pásztorkutyák szinte soha semmilyen körülmények között sem bántják a gondjukra bízott haszonállatokat, akkor sem, ha pl. egy kos-bárány az oldalába öklel, vagy akkor sem, ha marhák, juhok ellésekor a legizgalmasabb szagok ingerlik őket. Az is jellemző, hogy pontosan ezek azok kutyák, melyek „nyers”, természetes állapotukban (a zsákmányösztön felszínre hozására irányuló játékos munka nélkül) leginkább alkalmatlanok a labdázásra, rongyozásra, karra fogásra, és minden zsákmányösztönre épített őrző-védő munkára. A következő három kutya együtt szocializálódott, mégis hatalmas a különbség:

https://youtu.be/tImgS0_xwaQ

Miért alakult ki mégis a fent említett, nem kívánatos, „túl vad”, „harapós”, „kezelhetetlen”, “vaddisznó” kép egyes pásztorkutyákról? Azért, mert amikor ezek a fajták elvesztették eredeti nyájőrző feladatkörüket tanyák, telepek láncos őrzőjeként fokozatosan veszítettek „pásztorkutyás” tulajdonságaikból. Ahol már nem család, vagy haszonállatok mellett, hanem ipari-, katonai objektumok udvarán (sok esetben láncon, futóláncon) kellett őrizni, a tenyésztés és tartás során már elég volt a bizalmatlanságra és az agresszióra való hajlamot preferálni, már nem volt létkérdés a kiegyensúlyozott, jó idegrendszerre, jó falkaösztönre irányuló szelekció, és az intenzív zsákmányszerző ösztönre történő kontraszelekció. Emiatt egyes pásztorkutyafajták bizonyos vonalai valóban elmentek egy ilyen “problémás” irányba. Márpedig a határozott bizalmatlanság, az agresszióra való hajlam, és a kifejezett zsákmányszerző ösztön (főleg ha nem társul hozzá megfelelő idegrendszer és falkaösztön) a legveszélyesebb kombináció. Az ilyen kutyák okozzák a legtöbb és legsúlyosabb balesetet. Egy igazi pásztorkutya kizárólag őrző ösztönből dolgozik. Akár a területét, akár a rábízott jószágot, akár a saját testi épségét védi, csak addig harcol, amíg az illetéktelen „támadás” fennáll, és csak annyi agressziót mutat, ami az adott helyzetben feltétlenül szükséges. Látványos példa a következő teljesen képzetlen kutya, mely soha nem volt felkészítve hasonló feladatra:

https://youtu.be/Mn20m7ipWF8

Ha az ellenség feladja a harcot és visszavonul, a pásztorkutya nem üldözi, nem támadja tovább, hiszen az őrző ösztönből jövő motiváció megszűnt. Ezzel szemben a túl agresszív zsákmányos kutyákat, nemcsak az őrző-, hanem a zsákmányszerző ösztön is motiválja, a két ösztön a küzdelem hevében keveredhet – főleg ha zsákmányos őrző-védő kiképzésben részesült előtte. Ezért az ilyen kutyák akkor sem fejezik be maguktól a támadást, ha az ember (állat) meghátrál. Pl.:

 

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ VIDEÓ MEGTEKINTÉSÉT CSAK ERŐS IDEGZETŰ OLVASÓINK SZÁMÁRA AJÁNLJUK!

https://youtu.be/H1SLjVlGcU4

Ez rendkívül súlyos, akár halálos kimenetelű balesetet is okozhat. Az ilyen kutya szakember kezet és rendkívül alapos engedelmességi kiképzést igényel. A modern őrző-védő fajtáknál ebben a tekintetben azért szerencsésebb a helyzet, mert azoknál a fajtáknál volt/van egy konkrét szelekció az emberrel való együttműködési, a gazdának való megfelelési készségre, nem dominál annyira az önálló munkavégzésre való hajlam – és mégsem ritkák az ilyen balesetek.

http://www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/disznot-teptek-szet-a-megvadult-rottweilerek-533937

… Emellett számos hazai és erdélyi példa mutatja, hogy pásztorkutyának sem alkalmasak. Az ilyen kutyákat el kell zárni a marháktól azok ellésekor, mert megölik a borjút és kikezdik az üsző péráját. Gyimesi Kalibakutyás expedíciók során jó néhány gazdával találkoztunk, aki a helyi kutyák helyett ismert “kultúr-fajtákkal” próbálta őriztetni a juhait. Németjuhászok, Rottweillerek, küllemtenyésztett vonalból származó Sarplaninacok, orosz állami tenyészetek vonalaiból származó Kaukázusik esetében ugyanazon problémákkal kellett szembesülniük: A falkába nem tudtak megfelelően beilleszkedni, a többi kutyával nem tudtak együttműködni (a pásztorkutyafalka jellemzően egy idő után megöli az ilyen egyedet), és ha hozzá is lehetett őket szocializálni a juhokhoz maximálisan megbízhatók nem lettek, nem lehetett őket felügyelet nélkül hagyni, mert előbb-utóbb kárt tettek a haszonállatokban.

Ezeket a kutyákat semmiképpen sem tekinthetjük igazi pásztorkutyáknak, hiszen már a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy sem a nyáj, sem a család mellett nem megbízhatóak, kárt tesznek a haszonállatokban, veszélyeztetik a gyermekeket, időseket, és az idegenekre is nagyobb veszélyt jelentenek, mint amekkorát a területőrzés feltétlenül megkíván.”

 

Egy olyan képességfelmérés, ahol a segéd a zsákmányos-sportkutyás kiképzés módszertanának megfelelően nem frontálisan, fenyegetően, hanem oldalazva, szaladgálva, félkörös mozgásokkal, és/vagy meg-meghátrálva fokozatosan közelíti a kutyát, pont azt az élét veszi el a gyakorlatnak, ami próbára tenné a kutya bátorságát. Márpedig – mint korábban leírtuk a bátorságot mérni, csak bátorságot igénylő gyakorlattal lehet. Olyan helyzetet kell teremteni, amit a kutya veszélyesnek érez, hogy lássuk; miként reagál a veszélyre. Ez a mozgás viszont pont azért alakult így ki, hogy a kiképzés során ne riassza el a kutyát. Ehhez hozzáadódik a hevesen lóbált rongy, ami zsákmányként kiváltja a kutyából, hogy utána kapjon, kimozduljon érte. Egy gyenge idegrendszerű kutya egy fenyegető segéddel nem merne szembeszállni, de egy „nem veszélyesen” közeledő segéd által lóbált, zsákmánynak tekintett rongyra rámozdul, ami úgy néz ki, mintha a segédet támadná. Láttuk a fentiekben, hogy egy jó zsákmányos kutyát erre nem nehéz felkészíteni, akkor sem, ha nem bátor:

https://youtu.be/pwuCWiqjq30

Ha így méri fel valaki a kutyát, akkor a kutyának nem a bátorságáról, hanem a zsákmányszerző ösztönéről kap képet. Egy ilyen próbán kiválóan szerepelhetnek olyan kutyák, melyek nem rendelkeznek megingathatatlan idegrendszerrel, bátorsággal, de megfelelő zsákmányszerző ösztönnel rendelkeznek. A módszer tehát a bátorság-idegrendszer mérésre nem alkalmas (maximum a legreménytelenebb esetek kiszűrésére, de a közepes, jó és a legbátrabb kutyák elválogatására semmiképpen).

Mindemellett meg kell jegyezni, hogy ez a módszer a védő ösztönt is preferálja. Azok a kutyák, melyek bizalmatlanabbak, harciasabbak, nagyobb bennük az agresszióra való hajlam, a zsákmányos kutyákhoz hasonlóan akkor is látványosan fognak kitámadni, ha az alapfeltételként meghatározott stabil idegrendszer nincs meg bennük.

 

A módszer kedvelői gyakran hivatkoznak arra, hogy rendben, ez valóban nem teszi próbára az idegrendszert, a bátorságot, de az ilyen tesztek cserébe tartalmaznak számos más, olyan elemet, melyek ezt kiváltják. Ezekkel a gyakorlatokkal (csörgő doboz ledobása a kutya elé, esernyő kinyitása a kutya felé, stb…) azonban az a probléma, hogy egy meglehetősen gyenge kutyát is viszonylag könnyen fel lehet rá készíteni. Mivel az örökletes adottságokat könnyű elfedni, a tenyésztés szempontjából értékes információt nem ad. De ezzel majd a következő részben foglalkozunk bővebben.

 

A sportkutyás módszerek másik kritikus vonása, a kutyának a gazda jelenlétében, pórázon történő próbája.

Bartha László barátom a következőképpen fogalmazta meg (egy hasonló témájú vitában), hogy a pásztorkutyákra milyen hatással van a gazda közvetlen közelsége:

 

„Az hogy a pásztorkutya hogyan viselkedik idegen területen falkában, főleg a rangsortól függ. Ha egy alárendelt kutya azt látja, hogy egy veszélyes szituációban a falkavezér tétlen vagy éppen kitér, akkor ő is követi példáját. Ha a falkavezér támadásba lendül, akkor ő is. Előfordul, hogy a falkavezért nem merik megtámadni, csak valamelyik gyengébb tagot a falkából. Olyankor az addig esetleg tétlen falkavezér támad, ha mer.

Az egy ember – egy kutya falkában nagyjából a következőképpen működik igazi bátor pásztorkutya esetében. Ha az ember a falkavezér, akkor a kutya nem támad addig ameddig az ember tétlen. Ezért téves az a felállás, amikor a falkavezér tétlenül fogja a pórázt, és várja, hogy az alárendelt kutya hárítsa a támadást. Ráadásul a falkavezér ilyenkor mindig szorong is valamelyest: vajon hogy fog teljesíteni pásztorkutyája? A kutya idegen területen van, látja a tétlenséget, érzi a szorongást, és meghátrál. Lehet, hogy világgá kergetné az összes többi kutyát a pályáról, amely vadul dolgozik a körön, de akkor és ott meghátrál. Mert pásztorkutya.

Ugyanez a kutya, ha olyan emberrel van, akit szeret ugyan, de nem tisztel falkavezérként, mondjuk a falkavezér gyöngéd felesége, aki őt csak simogatja és eteti, sokkal jobban teljesít. Ugyanis ilyenkor ő a vezér, és tudja, hogy neki kell indítania az akciót és el is indítja.

Végül egy példa a saját praxisomból, hogy mennyire fontos mit tesz a falkavezér:

Éjszaka sétálok a mezőn egy fiatal és egy idősebb kannal, amelyek lazán besétálnak ha kell 8-10 helyi pásztorkutyából álló falkába is. A hely ismerős nekik, de nem tartják magukénak, ritkán járunk arra. Egy krumpli föld mellett haladunk el, amikor észreveszem, hogy a sötétben emberek matatnak a földön, mellettük szekér, egyes lóval. Nyílván cigányok lopják a krumplit. Lehetnek vagy négyen-öten. A kutyák tanácstalanul figyelik őket és bevárnak. Változtatok egy kicsit a menetirányon, hogy ne zavarjam őket. Tehát kitérek, kutya szemmel. Ahogy elhaladunk, a cigányok leállnak, nem mozdulnak, a kutyáim láthatóan elbizonytalanodnak, mögöttem kullognak, hirtelen nagyon fáradtak lesznek. Elhaladunk. Megyünk tovább még vagy 2 km-t aztán visszafordulunk. Közben végig azon morfondírozom: Mi történt volna, ha megtámadnak a fickók? Mit tettek volna a kutyáim? Hagyták volna, hogy agyoncsapjanak?

Amikor visszaérünk a kritikus helyre, a cigányok még mindig ott vannak. A kutyák ugyanúgy elbizonytalanodnak és elfáradnak. Akkor jövök rá, hogy a tolvajok nem látták a kutyákat sem előbb sem most az út menti magas gyomtól, amikor beszólnak nekem: Hát te ki a f…z vagy? A morfondírozás okozta kétely a kutyáimban, meg az indulat hogy beszóltak nekem arra indít, hogy nagyon dühösen és hangosan én is megkérdezzem: És ti ki a f….k vagytok? De már a kérdés alatt határozottan elindultam feléjük. A két kutya azonnal előrejött mellém jobbról-balról, a farkukat felcsapták, és pont úgy néztek ki, mint amikor ellenséges kutya falkát közelítenek. A cigányok ekkor vették észre a kutyákat. Felugráltak a szekérre és elmenekültek. A fiatalabb kan még üldözte őket egy darabig.”

A „modern” őrző-védő fajtáknál nyilvánvalóan egészen másképp működik a dolog. Ezek a fajták eleve egy olyan szelekció mentén alakultak ki, ahol kifejezett elvárás, hogy a passzív felvezető mellett a kutya aktívan dolgozik – jellemzően elsősorban zsákmányösztönből, de ha úgy adódik őrző ösztönből is. Az ilyen kutyákra – és azokra a „pásztorkutyákra”, melyek a kisiklott tenyésztés eredményeképpen elvesztették pásztorkutyás jellegzetességeiket – a gazda jelenléte kifejezetten bátorítóan hat.

Egy jellemző példa a sok közül:

https://youtu.be/NIQuPkHHWk0

Mi jelent mindez?

Azt, hogy a pásztorkutyákat egyedül kell tesztelni, mert a gazdával (felvezetővel) való kapcsolat oly mértékben befolyásolhatja a kutya viselkedését, ami adott esetben szinte teljességgel félrevezető információkat ad. Láttunk nagyon jó kutyákat, melyek egyedül remekül helyt álltak, de a gazda mellett passzívak maradtak, és láttunk olyan kutyákat melyek egyedül látványosan elszaladtak, míg a gazda mellett rettenetesnek tűntek.

Mit eredményez tehát, ha hosszútávon sportkutyás módszerekkel teszteljük, majd annak tükrében tenyésztjük pásztorkutyafajtáinkat?

  • Mindenek előtt a számunkra legfontosabb kiváló idegrendszerhez és bátorsághoz nem kerülünk közelebb.

Erre látványos példa (egy a sok közül) a következő kutya mely egy hasonló szellemben rendezett teszten (ahol pórázon felvezetve védőkarra fogást is kellett produkálni) 98%-os értékelést kapott, míg a saját udvarában egyedül, a következőt produkálta (érdemes azt is figyelni, hogy miként viselkedik, amíg zárva van a kapu, és hogyan, amikor megérti, hogy ez az ember tényleg bejön…):

https://youtu.be/_FQPjoiAAE4

  • Emellett az állományban már megjelenő zsákmányosságot erősítjük, hiszen, mivel nekik kedvez a próba, azok az egyedek lesznek felértékelve, azok fognak könnyebben érvényesülni, amelyek zsákmányosak.
  • Ezen túl az erős őrző ösztön és a harcias temperamentum is erősödni fog az állományban, amiről korábban láttuk, hogy csak rendkívül stabil idegrendszer mellett lehet pozitívum. Márpedig jelen formában itt arról szó sincs.
  • Ehhez hozzáadódik a klasszikus pásztorkutyás falkaösztönök deformálódása, elmozdulása a munkakutyák jellegzetességei felé, hiszen azok a kutyák kerülnek előtérbe, melyek feltétel nélkül kitámadnak a passzív gazdájuk mellől is. Ezzel szemben, ha akad még klasszikus pásztorkutyás karakterű, magas ingerküszöbű egyed, az törvényszerűen háttérbe szorul.

 

Ahogy fentebb láttuk, ma a XXI. században az elképzelhető legveszélyesebb kombináció a hatalmas, erős testű, erős zsákmányszerző és védő ösztönnel rendelkező, agresszióra hajlamos, kiegyensúlyozatlan idegrendszerű, de még munkakutyásan nem irányítható kutya. Az átmenet az őrző-védő és a pásztorkutya között.

Képzeljük el milyen borzalmas sérüléseket okozhat egy ilyen kutya egy átlag ruházatba öltözött embernek:

https://youtu.be/xH86E7zpLeM

Nem véletlen, hogy a sportkutyás módszereket alkalmazó kuvaszosok is mind az alaptermészet vizsgálata során, mind a munkavizsgájuk során a legnagyobb hangsúlyt a kutya kezelhetőségére, irányíthatóságára helyezik (az ilyen kutyákat kizárják).

 

A mi véleményünk ezzel szemben az, hogy az igazi biztonságot nem a sportkutyás kezelhetőség jelenti, hanem a pásztorkutyás önkontroll és magas ingerküszöb:

https://youtu.be/dQNXhtb9a80

A balesetek túlnyomó többségében ugyanis a gazda olyan távolságában van, ahonnan nem, vagy csak későn tud beavatkozni. Ilyen esetben az irányíthatóság mit sem ér. Más esetekben pedig egyszerűen nem alkalmas a kutya tartására, nem tudja a kutyát fegyelmezni. A balesetet elszenvedő fél szempontjából teljesen mindegy, hogy azért tudta megtámadni a kutya, mert a gazda épp nem volt jelen, vagy azért mert a kutya nem volt engedelmességre tanítva…

Mi azokban a kutyákban bízunk, melyek tízezer éve arra vannak szelektálva, hogy csak nagyon erős ingerre adnak agresszív választ és arra is csak kontrolláltan – akár jelen van a gazda akár nincs, akár, tud bánni a kutyával, akár nem.

Előző (7.) rész

Következő (9.) rész

VISSZA A SOROZAT ELEMEIRE