9. RÉSZ: A „VASADI ŐRÜLET”

9. RÉSZ: A „VASADI ŐRÜLET”

Amikor 2009-ben beválasztottak a Hungária Komondor Klub Tenyésztési Tanácsába, a klub vezetősége hozzájárult, hogy a “házhoz megyünk-teszt” és az Ópusztaszeri pásztorkutyás találkozók szervezésében szerzett tapasztalataimat felhasználva összerakjunk egy komondorra optimalizált próba tesztet. Itt a lényeg, a „tesztelési mód tesztelésén” volt, hogy kipróbáljunk olyan elemeket, melyekről voltak elméleteink, de korábban gyakorlatban nem alkalmaztuk.

 

Mivel azok, akik ellenérdekeltek voltak ezen tesztek elterjedésében, korábban arra hivatkozva bojkottálták a teszteket, hogy mindenféle végzettség és szakemberek bevonása nélkül „vadítjuk” a kutyákat, elhatároztam, hogy a lehető legelismertebb szakemberek segítségét kérem a komondoros teszt kidolgozásához.

Sikerült felvennem a kapcsolatot Suszter Ferenccel, a hazai sport-, és munkakutyás élet egyik legelismertebb szaktekintélyével. Jóvoltából lehetőséget kaptunk arra, hogy az ORFK dunakeszi kiképzőközpontjának munkatársai által tartott elméleti és gyakorlati oktatáson társaimmal részt vehessünk. Nagyon kellemes meglepetésnek bizonyult, hogy amíg korábban rengeteget kellett bizonygatnunk kutyaiskolai kiképzőknek és amatőr sportkutyásoknak, hogy a pásztorkutyákhoz másként kell hozzáállni, mint a modern őrző-védő fajtákhoz, addig ők, bár korábban nem sokat foglalkoztak archaikus pásztorkutyákkal mégis nagyon gyorsan hasonló következtetésekre jutottak velük kapcsolatban, mint mi. Mindemellett nagy élmény volt a munkakutyázással kapcsolatos tudnivalókat a legjobbaktól tanulni.

A komondoros teszt összeállítása során, és végén is konzultáltam Suszter Ferenccel, így született meg az a képességfelmérés, mely Árkosi József jóvoltából Vasadon, a Terelő Oktató Központ területén, a Hungária Komondor Klub támogatásával valósult meg. (A tervezet szövegezése az “FCI – Jellemvizsgálat, viselkedéspróba Őrző-védő pásztorkutyák számára” szabályzatának felhasználásával készült, Árkosi József hozzájárulásával.)

A tervezet kidolgozásánál a fő elv az volt, hogy a kutya idegrendszerére utaló bátorságról a pásztorkutyás jellegzetességeket szem előtt tartva kapjunk információt (bővebben ld. a 3. részt és a 8. részt):

  1. Képet kapjunk a stabil idegrendszerről, a bátorságról.
  2. Képet kapjunk az őrző ösztönről.
  3. Az erős zsákmányszerző ösztön ne jelentsen előnyt a kutyának.
  4. A kutya ne a gazda jelenlétében, hanem egyedül legyen próbára téve.

 

Mivel a kutyákat semmiképpen sem akartuk pórázon, felvezető mellett próbálni ezért meg kellett oldani, hogy ideiglenesen számukra kijelölt területen legyenek. Mivel egyikünk sem híve a kutyák láncon való tartásának, felmerült, hogy esetleg meg lehetne oldani valami ideiglenes kerítéssel, hogy egy területet kijelölünk számukra.  Ez azonban több okból is problémás.

  • Ha egyetlen területet jelölünk ki arra a célra, hogy ott sorban, egymás után teszteljük a kutyákat, akkor lehetetlen biztosítani számukra, hogy megfelelően hosszú időt töltsenek azon a helyen, hogy azt magukénak érezzék, és védjék. Ahogy láttuk a 6. részben, a pásztorkutyák erősen territoriálisak. Van olyan kutya, amelyik percek alatt magáénak érzi a területet, de van olyan is, amelynek több kell. A tapasztalatok alapján egy órát tartunk megfelelőnek. Ha egymás után akarnánk a kutyákat ugyan azon a helyen próbára tenni, egy olyan rendezvényen, ahol megjelenhet 15-20 kutya, az nem férne bele egy napba. És még így sem lenne jó, hiszen a kutyák (főleg az utolsók) olyan területre lennének berakva, ahol már 10-15 idegen kutya egészen friss szagnyomait találná, tehát nem valószínű, hogy ugyan annyi idő után tekintené a saját területének, mint az elsők.
  • A másik probléma ezzel a megoldással az, hogy ha lenne is elég hely és anyagi fedezet arra, hogy minden kutyának saját udvara legyen (egy szűk kennel nem jó, mert hely hiányában a kutya sarokba szorítva érzi magát), akkor is ott van a kerítés torzító hatása. A kutya, amelyik megszokta a kerítést jellemzően egy viszonylagos biztonságban érzi magát a zárt kapu mögött. Emlékezzünk a 6. részre, a „házhoz megyünk” teszt tapasztalataira, vagy a legutóbbi részben a saját udvarán tesztelt kuvasz videójára. A zárt kerítés mögött az a kutya is keménykedik, amelyik valójában nem bátor. Amikor a segéd belép a területére, jellemzően kiderül, hogy mire képes, de itt már csak azt látjuk, hogy hogyan képes kezelni a hirtelen sokkot, hogy ez az ember valóban bejött. Ha nincs kerítés, akkor a kutya már attól a pillanattól kezdve fenyegetve érezheti magát, hogy megpillantja a felé közeledő segédet. Már abból is információt nyerünk, hogy miként reagál egy távoli, egy közepes, és egy egészen közeli fenyegetésre. Nagyon jól lehet látni, hogy ha a segéd pl. öt méterről hívja fel magára a kutya figyelmét, és kezd fenyegetően közeledni, akkor melyik kutya hány méternél bizonytalanodik el.

Ezért aztán arra jutottunk, hogy nem lehet kikerülni a kutyák ideiglenes megkötését. Erre akkor is, és azóta is sokan felhördülnek, de nagyon fontos különbséget tenni a kutya állandó jellegű láncon való tartása és az ideiglenes kikötés között.

Még a hivatalosan elismert fajtagazda szervezet, a Hungária Komondor Klub is – melynek illetékesei több ízben megfogalmazták a tesztekkel kapcsolatos ellenvetések között a kutyák kikötését – elfogadta, sőt a honlapjukon (2016 májusában) megtalálható Tenyésztési programjában „bevált módként” említi az időszakos láncra kötést:

HKK Tenyésztési Program (2013 november), 22. oldal:

7. A komondor tartása, táplálása, gondozása

 (dr. Ócsag Imre nyomán, 1987)

Elhelyezés. Az állandó láncra kötés nem ajánlható. A nappali lekötés és az éjszakai szabadon engedés vagy futóláncon tartás még bevált mód.”

Az, hogy egy kutya az egész életét rövid láncra kötve töltse valóban semmiképpen nem ajánlható, mi még a rendszeres, teljes nappali kikötést sem ajánljuk. Azt azonban kifejezetten, hogy a kutya hozzá legyen szoktatva ahhoz, hogy esetenként megkötik. Erre egy városi séta során is bármikor szükség lehet. Sőt, a láncra kötésnek – intelligensen alkalmazva – a tenyésztéshez szükséges információk szempontjából kifejezetten előnyös vonatkozásai is vannak. Ismerek olyan tenyésztőt, aki tudatosan, a kutyák képességeinek felmérésére alkalmazza. Nagyon sok információt ad ugyanis a kutya habitusáról, idegrendszeréről, intelligenciájáról az, hogy az első alkalommal megkötött fiatal kutya, miként reagálja le a megkötésből eredő stresszt. Mennyire esik pánikba, mennyi idő után nyugszik meg, miként próbál szabadulni, mennyi idő után tanul meg úgy mozogni, hogy ne gabalyodjon bele a láncba… stb. Mindez természetesen azoknak a tenyésztőknek hasznos információ, akik sok kutyával dolgoznak. Akik meg tudják oldani, hogy közel azonos körülmények között szocializált kölyköket, közel azonos korukban tesznek ki ilyen próbának, és van mit, mihez hasonlítani, és fontos kérdés, hogy hosszabb távon melyik kölyökből mire számíthat. Az egy-két kutyás gazdáknak erre nincs szükségük, az ő esetükben inkább az javasolt, hogy a kölyköt minél fiatalabb korban, fokozatosan szoktassák hozzá ahhoz, hogy időnként megkötik. Ebből a szempontból előnyös lehet pl. az esti etetéssel egybe kötni, amikor amúgy sem előnyös – főleg nagytestű, gyomorcsavarodás szempontjából veszélyeztetettebb fajták esetében – ha a kutya tele gyomorral rohangál és játszik. Ha a kutya azt tapasztalja, hogy amikor csörög a lánc, hamarosan jön a vacsora, akkor a lánchoz pozitív élményeket is asszociál. Kezdeti időszakban érdemes vele maradni a lánc hatósugarán belül, hiszen a kutya úgyis ott szeret lenni ahol a gazdája. Aztán ahogy téblábol, megtapasztalja a határt, de kezdetben nincs akkora stressz, hiszen a gazda is ott van. Aztán alkalomról alkalomra fokozatosan el lehet távolodni, egyre hosszabb időre. Így komoly trauma nélkül elérhető, hogy a kutya számára elfogadható, szinte természetes lesz, hogy időnként meg van kötve. Kezdetben, amíg nem tanulja meg a megkötéssel járó dolgokat, nem ajánlott nagyon hosszú lánc, (kölykök esetén vékony kötél, vagy póráz), és az a jó, ha fal, vagy kerítés mellé van kötve, hogy ne tudjon nagyon felgyorsulni, ha valamire kimozdul (pl. a szomszéd pofátlan macskája 🙂 ), hiszen ekkor még nem számít rá, hogy a kötőeszköz nagyot ránt a nyakán. Erre látványos példát láttunk éppen Vasadon, ahol az egyik kutya, mely talán életében először volt megkötve kitámadott a szomszéd kutyát tesztelő segédre, és mivel éppen az öt méteres lánc hatósugarának a túloldaláról indult, tíz méteren annyira felgyorsult, hogy amikor a lánc visszarántotta szabályosan elájult. Érdemes lett volna levideózni a teszteket és a kikötést ellenzők egy részének arcára kiült „na ugye!” című önelégültséget… 🙂

Mindenesetre ki kell jelenteni, sem azelőtt, sem azóta nem történt hasonló eset egyetlen ilyen jellegű teszten sem, közel tíz év alatt.

Mindemellett fontos hangsúlyozni, hogy nem jó az, ha egy ilyen teszt alkalmával van életében először megkötve egy kutya. Persze amelyik kutya valóban jó idegrendszerű azt ez sem zökkenti ki (utána ez a kutya is kiválóan teljesített, és a gazda elmondása alapján semmilyen maradandó nyoma nincs), és amelyik nem jó, azon a lánchoz szoktatás sem segít. Azonban mégsem jó az, ha az amúgy is stresszes helyzetbe került kutya helyzetét bármilyen körülmény nehezíti. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy egészséges idegrendszerű kutya számára az, hogy néha meg van kötve, nem okoz maradandó pszichés károsodást. Az a kutya, amelyik ennyit nem bír ki, jobb is, ha nem kerül tenyésztésbe…

Ugyan ez érvényes arra a kutyára, amelyik állítólag megvadult a vasadi teszt után. Az elmúlt tíz év alatt közel kétszáz pásztorkutya tesztelésében közreműködtem, és még vannak információim olyan kutyákról, melyek próbáihoz nem volt közvetlen közöm. Eddig mindössze egyetlen egy esetről hallottam, hogy utólag bármiféle maradandó negatív nyomot hagyott volna a kutyában a teszt.

Ha ez így is van: az a kutya, amelyik attól megvadul, vagy maradandóan befordul, hogy valaki határozottan belép a területére, majd néhány másodperc múlva távozik, az nem pásztorkutya, az nem Komondor – csak papíron… Ha ilyen eset előfordul, akkor a gazdának hálásnak kellene lennie, hogy a kutyáról kiderült, hogy ennyire ingatag (ha már ő nem vette észre magától…), hiszen az ilyen kutya egy időzített bomba. Képzeljük el, ha egy ilyen kutyára (pl. miközben fekszik) egy gyermek nagy csörömpöléssel ráesik kerékpárral – tudok ilyen esetet…

 

A másik lényeges törekvés a teszt összeállítása során az volt, hogy próbáljuk meg a kutya bátorságát és őrző ösztönét külön is próbára tenni.

Ezért volt két komolyabb próba a rendszerben. Az első, a Bátorságpróba I., mely során „a normál utcai öltözékben lévő segéd 10 méterre megközelíti az ideiglenes területen legalább 1 órája kikötött és minimum 15 perce magára hagyott kutyát, majd zajkeltéssel felhívja magára annak figyelmét. Amint a kutya felvette a szemkontaktust a segéd fenyegető testtartásban, mereven a kutya szemébe nézve lassan megközelíti a kutyát. Amint érzékeli, hogy a kutya elbizonytalanodik, menekülő magatartást színlel.” (A segédek, az ORFK Dunakeszi Kutyavezetőképző és Állatfelügyeleti Központ munkatársai, Móricz Mátyás és Kovács Róbert voltak.)

https://youtu.be/F4-XjV_1xR4

A második próba során már védőruhás segéd érkezett, aki először az őrző ösztönt tette csak próbára azzal, hogy barátságos viselkedéssel próbálta „lekenyerezni” a kutyákat (többet sikerrel) és kihozni mellőlük a gazda vagy a kutya bármely tárgyát.

Ha ez sikerült, akkor viszont fenyegetően is visszatért, hogy lássuk a kutya miként képes vele szembeszállni. Amennyiben a kutya eleve bizalmatlan volt megpróbálta elriasztani. Úgy volt megbeszélve, hogy nem terheli nagyon a kutyákat, és ha azt látja, hogy a kutya próbálja valamiféleképpen elhárítani a betolakodást/lopást akkor bizonytalanságot színlelve, a kutyának hátat fordítva megpróbálja valamilyen fogásra bírni.

Ennél kutyánál jól látható, hogy nem szokott a kikötéshez.

Mivel egyes rosszindulatú híresztelésekkel ellentétben nem őrjöngő fenevadakat, hanem bátor, rettenthetetlen, kiegyensúlyozott idegrendszerű egészséges Komondorokat szeretnénk látni ezért három közömbösség-próbát is beépítettünk a tesztbe.

Az első kettőt a higgadt kutya „alapállapotában” kellett teljesíteni. Egyszer a felvezetővel sétáló kutyához közelít valaki határozottan, de nyugodtan, semmiféleképpen nem fenyegetően. Majd közvetlenül ezután egy 4-5 fős embercsoporton keresztül kellett végighaladni a kutyával. Természetesen azt tekintettük kívánatosnak, ha a kutya barátságosan, közömbösen, vagy bizalmatlanul ugyan, de mindenképpen teljesen higgadtan, mindenféle agresszív megnyilvánulás nélkül teljesíti ezeket a feladatokat. Mivel az is fontos információ a kutya idegrendszeréről, hogy a területére történő behatolás és egy esetleges küzdelem után miként áll vissza alapállapotba, és miként disztingvál az idegenek között, ezt a második próbát meg kellett ismételni a franciabundás őrzőpróba után.

Ezen kívül a teszt tartalmazott egy lövéspróbát, ahol a hirtelen, erős zaj által keltett stresszre adott reakciót figyeltük. Mindemellett, ahhoz, hogy minél átfogóbb képet kapjunk a kutya idegrendszeréről, kiegészítettük a tesztet két – több helyen gyakran alkalmazott – olyan elemmel, ami esetlegesen a hétköznapokban előálló helyzeteket szimulál. Ezek egyike a zajt keltő eszköz leesése a kutya mellett, a másik egy kinyíló esernyő, mely adott esetben megijeszthet egy kutyát. Emellett tervben volt, hogy a kutyák viselkedését haszonállatokkal szemben is megnézzük, de erre végül idő hiányában nem került sor.

 

Ezek alapján a következőképpen állt össze a képességfelmérés:

A teszt teljes leírása itt olvasható.

A kutya az alábbi értékelést kapta.

 

 

A teszt tanulságai.

 

A Vasadi próba-teszt tanulságait alapvetően két csoportba lehet osztani.

Az egyik, ami a kutyákra, illetve a kutyák tesztelési módjára vonatkozik, a másik, pedig ami a kutyák gazdájára, a velük való kommunikációra.

Az első csoportból is a leglényegesebb, hogy az őrző ösztön és a bátorság próbáját nem érdemes így különválasztani. Azzal, hogy a franciabundás segéd először barátságosan próbál behatolni a kutya területére és ellopni onnan valamit, elveszik az az információ, hogy mit reagál a kutya egy határozottan, fenyegetően közeledő emberre, aki nem áll meg a terület határán, hanem belép a kutya területére. Márpedig amint a korábbi részekben láttuk, ez a lényeg. Ez az a hatás, ami a megfelelő krízishelyzetet jelenti a kutya számára, melyben elválik, hogy bátran reagál-e a fenyegetésre, vagy meghátrál. Egy bizalmatlan kutya akkor is ellenségesen fogadja a segédet, ha az barátságosan próbál közeledni. Ennek a fent látott Zsuzsi kutya esetében is az volt az eredménye, hogy a kutya úgy érintkezett először a segéddel, hogy az nem félelmet keltően közeledett, tehát igazából nem tette próbára a bátorságát. Az első próba árnyalja a képet, de ott a segéd nem ment el a végletekig, nem lépett be a kutya területére, mivel nem volt rajta védőruházat. Zsuzsi esetében valószínűsíthető, hogy egy fenyegetően közeledő, a területére határozottan belépő franciabundás segédet is elsőre megfogott volna, azonban volt olyan kutya mely így egész közelről támadta-ugatta a segédet (megharapni nem merte), de egy másik teszten, ahol a segéd határozottan ráment, látványosan elhátrált.

A másik probléma, lényege ugyan ez. Azzal, hogy a segéd nem terhelte pszichésen a kutyákat, hanem megpróbálta valahogy kiprovokálni belőlük a fogást, megint csak pont a bátorságot igénylő élét vette el a dolognak. Így volt olyan kutya, amely nyilvánvalóan rossz idegrendszerű volt (a földre lapulva, behúzott farokkal, magas hangon rettentő idegesen ugrálva és ugatva), de nagyon bizalmatlan volt és agresszív, így hátulról megharapta a segédet. Ezt sokan első ránézésre jónak értékelték, pedig épp ez nem kívánatos. Hangsúlyozom, hogy ez nem a segéd hibája, ő azt csinálta, amit kértünk tőle. Kipróbáltuk, nem vált be.

A következő, amit utólag nem tartunk értékesnek az a közeli zaj (csörgő doboz ledobása) és az esernyő próba. Itt az eredeti elképzelés arra irányult, hogy minél gazdagabban árnyalt képet kapjunk a kutyáról. A fő probléma azonban az, hogy a tenyésztők-gazdák jó része nem a fajta érdekeit tartja elsősorban szem előtt, hanem a sajátját. Ez itt konkrétan azt jelenti, hogy egyesek megpróbálják minél alaposabban felkészíteni a kutyát egy ilyen tesztre. Mint korábban részleteztük ennek az egész felhajtásnak az lenne a célja, hogy megtaláljuk azokat az egyedeket, melyek a lehető legjobb öröklött (így várhatóan jobb eséllyel továbbörökített) adottságokkal rendelkeznek, hogy lehetőség nyíljon rájuk alapozni a tenyésztést a továbbiakban. Akkor, amikor a gazda felkészíti a kutyáját a tesztre, már nem (csak) azt fogjuk látni, hogy mit képvisel öröklötten, hanem azt (is), hogy milyen munkát fektettek bele. Márpedig ezt sajnos a kutya nem örökíti tovább. Ezzel tehát a gazda, mely a saját kutyáját akarja jobb színben feltüntetni, nemhogy nem segíti, de kifejezetten hátráltatja az eredeti törekvést. Mivel ez a jelenség létezik, olyan próbák alá kell a kutyát helyezni, melyre nehezebb a kutyát felkészíteni, nehezebb a rendszert kijátszani. Ebből a szempontból a csörgődobozos és az esernyős próba a legrosszabb, mivel ezek azok a feladatok, melyek egy viszonylag rossz kutyával is könnyen teljesíthetők, ha valaki, szisztematikusan, fokozatosan hozzászoktatja a kutyáját egy kis zörgéshez és a kinyíló esernyőhöz. Ez a próba, mivel nem terheli meg valójában a kutyát, akkor sem lenne alkalmas önmagában a kutyák felmérésére, ha senki nem készítené rá a kutyáját. Akkor is csak kiegészítésként működhetne, hogy esetleg árnyalja a bundás teszten kapott képet. Ha valaki mindezt megérti, láthatja, hogy miért nem ért semmit az, a próbálkozás, amikor a Hungária Komondor Klub az összes eddig ismert tesztből mindössze ezt a két elemet vette bele a tenyészszemléken alkalmazott tesztjébe. Ettől a jelenlegi állományból nem lesz újra Komondor. Még tovább rontja a helyzetet az a további könnyítés, hogy a tenyészszemle teszten egyszer „elhasalt” kutya egy újabb alkalommal még megszerezheti a megfelelő minősítést. Vajon mennyivel fog jobb képességeket tovább örökíteni az olyan kutya, amelyik alapból egy esernyőtől is megijedt, azáltal, hogy hozzászoktatták az esernyő kinyitásához, és így másodszorra már teljesíti a próbát…???

 

Itt nyilván felmerül a kérdés, hogy mi van a bundás tesztre való felkészítéssel. Éppen azért kell a lehető leghatározottabban megterhelni a kutyát, mert arra a legnehezebb felkészíteni. Azt el lehet érni, hogy ne fusson el, azt is el lehet érni, hogy adott esetben harapja meg a segédet, azt azonban nem nagyon lehet elérni, hogy egy amúgy gyenge idegrendszerű kutya határozottan, magabiztosan, domináns tartással, mély hangon ugatva, emelt farokkal álljon szembe a segéddel.

 

A következő két kutyának ugyanaz a gazdája. A tesztet megelőzően mindkettővel járt kutyaiskolába, és mindkettővel ugyan azon a részleges őrző-védős felkészítésen vett részt (nem teljes kiképzésen).

A felvételeken látszik, hogy az első kutya szinte a földre lapulva, elvékonyodó, gyors zaklatott csaholással, ideges mozgással ugrál, míg a második határozott ugatással és mozgással, domináns tartással, áll a segéddel szembe. Ezért van szükség a kutyák erős megterhelésére, mert a valós fenyegetettség érzéséből adódó krízishelyzet lemossa a megtanult, gyakorolt mechanizmusokat és jobban láthatóvá válik az öröklött adottság…

 

A vasadi összejövetel másik tanulsága a gazdákkal, tenyésztőkkel való kommunikációra vonatkozik. Ebből az első, hogy bár több helyen is elmondtam a szükségszerűségét, úgy tűnik mégsem volt eléggé hangsúlyos az, hogy a kutyákat előzőleg készítsék fel arra, hogy ki lesznek kötve. Ennek lényegét fent részleteztem.

A másik, hogy idő hiányában a gazdák nem kaptak azonnal értékelést. Mivel egyikünk sem ebből él, egyéb elfoglaltságaink miatt, csak hetekkel később lettek kiküldve az értékelések. Ez nagy hiba volt. Az addig eltelt időszakban ugyanis a legvadabb félreértések, és pletykák terjedtek el, ami egy általános zavart és ellenérzést váltott ki a komondoros társadalom nagy részéből. Olyannyira, hogy a HKK egyik prominens személyisége a közelmúltban egy hivatalos megbeszélésen is csak „a vasadi őrületként” emlegette az eseményt. 🙂 Az esetből tanulva az Ópusztaszeri rendezvényeket már úgy szerveztük, hogy még aznap délután sor kerüljön az eredményhirdetésre és a díjátadásokra.

Emellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az emberek megérthessék, hogy mit, miért csinálunk. Ez a cikksorozat is éppen abból a célból indult el, hogy tisztázzunk olyan valótlanságokat, melyek – akár félreértésből, akár bizonyos érdekekből – elterjedtek a tesztekkel kapcsolatban és zavart keltve nehezítik az egész folyamatot.

Ezek után néhány hónappal a Hungária Komondor Klub Tenyésztési Tanácsából mindezektől független, magánéleti okok miatt kiléptem (mert abban az időszakban még annyi időt, energiát sem tudtam ezekre fordítani, mint azelőtt). A HKK pedig a továbbiakban nem kívánt hasonló rendezvényeket szervezni (csupán a fent említett csörgődobozos, esernyős tenyészszemle próbákat), így hivatalos HKK rendezvény, mely a kutyák viselkedésére irányult volna (2016 májusig), azóta sem volt. A hasonló (magánéleti) okok miatt nem sokkal később megszűnő (amúgy addig egyre sikeresebbé vált) Ópusztaszeri pásztorkutyás rendezvények után, az annak folytatására, mások által szervezett szabadszállási, majd dömsödi találkozók, illetve a szintén magánszerveződésből indult, kifejezetten csak komondorok számára meghirdetett Zsiványűzők, és Betyárfogók nevű rendezvényeken nyílt lehetőség a Komondorokat próbára tenni.

Előző (8.) rész

Következő (10.) rész

VISSZA A SOROZAT ELEMEIRE