[R-slider id='2']

Életre szóló gazda

2 máj, 2022

Életre szóló gazda


 

Mondhatni divatba jött a komondor. Ki ezért, ki azért, de egyre többen tartanak, azonban a többség nem ismeri fajta történetét, habitusát, jellemét és mindezek mellett a XXI. század „nagyliberális” nevelési elveit követi.

 

 

 

Ismerni kell a fajta történetét, kialakulásának körülményeit és azt az utat, amit megtett, hogy a pásztor mellett helyet kaphasson, mely csak azt a társat illette meg, aki képes volt megbízhatóan megőrizni a pásztor legnagyobb kincsét; az állatállományát!

 

„ … 8 hetes kora óta neveljük, megadunk neki mindent, soha egy hangos szóval nem illettük, most 9 hónapos csak és mégis megharapott…”

Szinte érződik a sértett gazdai lélek a telefonvonal mögött.

Mert mindig bennük látjuk a hibát, meg sem fordul a fejünkben; mi ronthattuk el!

„ … 2 éves és ugrál, csipked, a gyerekek már ki sem mernek menni az udvarra!”

„ ….neeem, soha nem volt rajta póráz, hisz nagy a kert, elég az neki! Az állatorvos, a kozmetikus is kijön, minek neki a póráz, szabadnak született, és ebben soha nem korlátoztuk!”

„ … a mi kicsikénket anutája, aputája soha nem bántotta, nem is engednénk senkinek, de valamit csináljanak már vele, mert senkit nem enged be. Mindig meg kell kötni vagy bezárni a kennelbe, akkor viszont üvölt amíg a ingatlanon belül idegen van…”

„ … tudja, nem akart ő fájdalmat okozni, csak megfogta a karom mert már letettem a tálját a vacsorájával és az onnantól már az övé. Nem is értem miért akartam odébb tenni! A baj, csak az, hogy össze kellett varrni, az orvos pedig 2 hét megfigyelést rendelt el…”

” Próbálok vele játszani, de csak akkor hajlandó, ha az van, amit ő akar és akkor, amikor ő akarja. Olyankor meg mindig olyan durva, hogy tele vagyok sebekkel …”

Rengetegen keresnek meg bennünket neveléssel kapcsolatos kérdésekkel és sorolhatnám még a példákat de nincs értelme.

„ …Anuta kici kutyáckája.” 1 évesen már 50 kg élő izom, aki dominál, akit fegyelmezi, irányítani kell és el kell fogadjuk, hogy ha ezt nem tesszük meg, akkor a későbbiekben a saját (közös) életünket nehezítjük meg. Ha mi nem neveljük őt, akkor Ő nevel/ formál bennünket azzá, akit ő irányít; megszabja kit engedek be, hogy mikor mehetek ki hozzá, mikor simogathatom, vagy elvehetem-e tőle a táját, vagy akár a játékot ….

 

Nehéz elvonatkoztatni az aranyos, hófehér kiskutya látványától az első pár hétben, de ha magunk nem tesszük meg, akkor biztosak lehetünk benne, hogy fokozatosan, de komondorunk rá fog világítani a “sarkalatos kérdésekre”.

 

 

Ő tudatosan nevel; először csak mordul, aztán már folyamatos és méllyé válik a morgása, aztán a következő “ellenszegülésünknél”, már odakap, majd egy újabbnál már ráfog mondjuk a kezünkre, aztán jön a harapás. Lehet, hogy nem vesszük észre, hogy nem figyelünk a korai jelekre, de ha nem is vesszük észre, ezek bizony megvannak! Ő szépen felépíti a pozícióját velünk szemben és kitapasztalja meddig mehet el. Sokan észre sem veszik, pedig ő megtesz mindent, hogy jelezzen, amit félreértelmeznek, vagy egyenesen figyelmen kívül hagynak!

Ez a nevelési probléma a jelenlegi társadalmi helyzetet tükrözi vissza. Olyan társadalmi helyzetet, amikor mindenki véleménye egyenértékű, amikor a megtorlást nem a megfelelő személy, nem a megfelelő személynek, és / vagy (nem mellesleg) nem a megfelelő időben és mértékben adja! Amikor bárki kritizálhat, véleményezhet, oktathat, bárminemű tudás és tapasztalat nélkül, amikor nem számít az egyén, a jellem, csak a massza, amibe mindenkinek bele kell tartoznia, …mert ez az elvárás!

A saját bőrünkön érezzük, hogy a társadalomban sem működik, miért működne bárhol máshol, akár a kutyanevelésben is?

A komondor, nagytestű őrző-pásztorkutya erős, szilárd jellemmel, erős, szilárd akarattal. Eleink ezt tenyésztették ki, ezt várták el tőle és miután a komondor a magyarságunk egyik szimbóluma, nem mellesleg nemzeti kincsünk, ennek is kell megőriznünk!

 

Nevelésével ezeket a tulajdonságokat soha nem szabad elnyomni, hanem tudatosan irányítani, hogy olyan társunk lehessen a hétköznapokban, mint régen a pásztor oldalán; egy okos, erős és megbízható óriás!

 

akomondor

Komondor, komondor, komondor.

EnglishHungary